Hamana Zsolt
Budapest Görlz
Egy
fiatal nő, hívjuk Orsinak, és egy fiatal férfi, legyen mondjuk Pisti,
félmeztelenül csókolózik a fürdőszobában. Beszélgetnek, simogatják egymást, még
vizesek. A fiú hol szemrehányásokat tesz barátnőjének, hol kérleli, hogy
foglalkozzon vele többet, de a lánynak terhes a beszélgetés. Orsinak egy
nonfiguratív tetoválás van a derekán. A fürdőszobaajtó előtt a férfi öccse,
János leskelődik. Amikor érzi, hogy nyílik az ajtó, visszasiet a nappaliba és
folytatja a tévézést. A lakás három embernek kicsi, két testvérnek ideális, de
két idegennek már túl sok benne a közösségi tér.
A
pár kijön a fürdőből, bemennek a szobájukba, a kanapén ülő János a lányt
bámulja. A bátyja jön ki előbb a szobából és mellé ül a kanapéra. Az idősebb
testvér nagyobb és erősebb, mint öccse, nagyjából 5 év van közöttük, de még
egyikük sincs harmincéves. Beszélgetnek, közben a lány is kijön, a haját
szárítja. A báty jelzi, hogy tud az öccse leskelődéséről és cikizni kezdi
Jánost miatta.
Később
mindhárman vacsoráznak, a lány a fiúk unszolására az új munkájáról mesél, hogy
milyen volt az első hónap, és mennyire örül, hogy az egyetem mellett kereshet
egy kis pénzt, ráadásul otthoni munkával, kötetlen munkaidőben. A báty nem örül
és szkeptikus. Egy birtokló típusú férfi, éppen az ellentéte az öccsének, aki
kedvesen beszél és bátorítja a lányt, hogy jó döntést hozott, amikor munkát
vállalt. Az internetes tapasztalat jól mutat majd az önéletrajzban.
Vacsora
után a két fiú a konyhában pakol. A fiatalabb pénzt kér az idősebbtől, mert
este házibuliba megy. Kap valamennyit, az idősebb továbbra is lekezelően viselkedik
vele. Érezteti, hogy ő a főnök, Jánost rábízták a szülők, és az öccse egyébként
sem több egy számítógépező kis gyökérnél, aki ha csajokról van szó, csak
kukkolni tud.
János
indulása előtt a fiú és a lány az előszobában vannak. János éppen öltözködik, a
lányon rövidnadrág és póló van, a fiú benyálazza az ujját és megpróbálja
lesikálni a tetoválást a lány derekáról, de az nem jön le. Összenevetnek,
egymásra hangolódva beszélgetnek. A fiú végül elmegy.
Az
öcs az utcán sétál, már sötétedik, egy darabig egyedül van, majd találkozik a
haverjaival, hangoskodnak, hülyéskednek.
A
társaság bemegy egy boltba piát venni. A fiú felfigyel egy lányra. Lopva nézi,
majd a fiú barátai harsányan, falkában próbálnak ismerkedni, a lány nem fogadja
a közeledést, majd a szintén hangoskodva reagáló barátnőivel kimegy a boltból.
A
fiatalok már a házibuliban vannak. A fiúk sztoriznak és piálnak a konyhában.
János kárára is poénkodnak, hogy elszalasztotta azt a lányt a boltban. De a fiú
az életben nem annyira megadó, mint otthon a bátyjával szemben, sőt szinte
másolja a viselkedését. Elmesél egy pikáns történetet, amivel osztatlan sikert
arat. A fiúk közötti hierarchiában magasra kerül.
Később
az öcs a mobilján mutogatja annak a haverjának az új csajáról készült képeket a
fürdőszobában, aki szívatni akarta a boltos lánnyal. A fotókon Orsi szerepel. Ő
úgy mesél róla, mint a szeretőjéről, akit a bátyja révén ismert meg. Idősebb
nőként írja le, ami jó pont.
Visszamennek
a buliba, berúgnak, jól érzik magukat, verekszenek, ugrálnak, rombolnak, kicsit
elveszítik a lábuk alól a talajt.
A
buliban később a fiú találkozik a lánnyal a boltból. Utána együtt táncolnak, és
úgy viselkednek, mint akik éppen összejönnek.
Néhány
óra múlva János követi a fürdőszobába a lányt. A lány a sminkjét igazgatja,
valószínűleg túl sokat ivott. Alig beszélnek, bezárják az ajtót, csókolóznak és
végül lefekszenek egymással. János fejében az aktus közben a bátyja nője jár.
Hajnalban
a fiú és a lány az utcán sétálnak, hazafelé tartanak, az egyik utca sarkán csókolóznak,
majd két ellentétes irányban indulnak haza.
János
hazaér, bemegy a lakásba, és hányni kezd a wc‑n. Kijön a mosdóból, bemegy
a fürdőbe, megmosná az arcát, de a bátyja barátnője meglepi hátulról. A fiú
először megijed, majd flörtölni kezdenek. Jó hangulatban beszélgetnek, a fiú
simogatni kezdi a lány fenekét, majd meg akarja csókolni. Orsi félig benne van
a dologban, majd kijelenti, hogy köztük soha nem lehet kapcsolat, mert a fiú
bátyjáé az elsőbbség.
János
aludni megy, de egy kis idő múlva Orsi is bejön a szobába, kezében az
ágyneműjével, de nem történik semmi, csak alszanak.
A
fiú délelőtt felébred, Orsi már nincs a szobájában, gyanús, hogy nem is volt.
Az ágyneműje eltűnt, és úgy tűnik, az ágyban is csak egy ember aludt. Hallja,
hogy a nappaliban szól a tv, felöltözik és kimegy.
Pisti
és János a televízió előtt ülnek, az idősebb fiú reggelizik, János vizet iszik.
A tegnap estéről beszélgetnek, Pisti barátnőjéről áradozik, hogy milyen
vadmacska az ágyban, részletesen mesél élményeiről és szívatja Jánost, hogy
képtelen magának nőt szerezni. Az öcs nem mesél éjszakai hódításáról, jobban
érdekli, hogy hova lett a lány. Kiderül, hogy Orsi reggel hazament, mert
vasárnap dolgoznia kell.
János
vár néhány órát, amíg bátyja lefekszik aludni, majd a szobájába megy és
bekapcsolja a számítógépet. Internetezik, beüti a Google-ba, hogy „budapest
girls”, rámegy egy oldalra, belép a jelszavával és kiválaszt egy lányt.
A
számítógép képernyőjén megjelenik Orsi. Jánost visszatérő látogatóként üdvözli
a lány. Csetelnek, először általános dolgokról, majd megállapodnak, hogy mit
kér a fiú. János azt szeretné, ha Orsi a hasára feküdne, és úgy állítaná be a
kamerát, hogy csak a feneke és a tetoválása látszódjon. A lány beleegyezik.
Közösen maszturbálnak.
Már
esteledik, János és Pisti a kanapén ülnek, nézik a tv-t. A fiatalabb fiú sms-t
kap, valaki találkozóra hívja. Felöltözik, lesétál a lépcsőházban, kimegy az
utcára, szembejön vele Orsi, köszönnek egymásnak, váltanak néhány semmitmondó
szót, majd a lány bemegy a bérházba. János továbbmegy, a sarkon találkozik a
tegnap esti lánnyal és elindulnak valahova.