Bácsi István

A könyv

Ká ruganyos léptekkel sietett a kocsijához. Most már tudta, hogy a könyv létezik, és az övé lesz! Szép nyári nap volt, de ő fázott. Lázban égett. Meg kell keresnie a helyet! A helyet, ahol üvölt a csend. Csak ott nyithatja ki.

Gondosan megtervezett mindent. Korán reggel érkezett a hegy lábához. A kocsiból kiszállva mellbe vágta a hőség, rögtön kiverte a verejték, de nem törődött vele. Sebesen mászni kezdett. Délre már olyan magasra jutott, hogy a kulacsába belefagyott a víz. A hegy elfogyott, a csúcson volt. Fújt egyet, körbefordult, és elégedetten nézett le. Felülről, az egész világra. Szél zúgott, madarak vijjogtak, és mennydörgő robajjal egy repülőgép húzott el a feje felett. Csalódottan indult vissza. Még másnap elutazott a tengerhez. Vásárolt egy búvárhajót, és a nagy víz fenekére süllyedt. Fülelt. Halak szívdobbanását hallotta, a tenger mélye sóhajtozott. Ká lelkében düh és keserűség tombolt. Azonnal hazautazott, és a dolgozószobájába zárkózott.

Másnapra készen állt a terve. Bejelentkezett a legjobb építészirodába, s a tulajdonossal odarendeltette a legjobb tervezőket. A tervezőasztalhoz és a számítógépekhez ülve rögvest hozzáláttak Ká rendkívüli elképzeléseinek megvalósításához. Az építési vállalkozó megkérte Micikét, a titkárnőt, hogy főzzön kávét. Ká és a mérnökök terveztek, a vállalkozó mosolygott. A terv elkészült, Micike lefőzte a kávét, és hozta tálcán. Ká kemény szerződést kötött a vállalkozóval. A szerződés legfontosabb pontja az volt, hogy csak akkor teljesül a megbízás, ha az elkészült házban semmilyen műszer nem mutat ki semmi zajt. Ká a tökéletes csendet vásárolta meg.

A ház elkészült. Félgömb alakú, áttörhetetlen falú monstrum magasodott Ká előtt. A mérnökök a műszereket elhelyezték a házban, és kinn a monitorokat figyelték. Minden mérési eredmény csupa nullát mutatott. A megrendelő elégedett volt, és egy billentyű leütésével átutalta a pénzt. Egyedül maradt. A ház hangárnyi nappalijának közepén különleges íróasztal állt. Ká gyermeki örömmel játszott a pecsétgyűrűjébe integrált távirányítóval, amely az asztalt a padlóba süllyesztette vagy kiemelte onnan. Ezen az asztalon fogom majd elolvasni – gondolta borzongva. Persze, amikor Ká pénzének barátai eljöttek megcsodálni a házat, az íróasztalt gondosan a padlóba süllyesztette.

Már kora reggel óta nagy gonddal készülődött. Ma kell a legjobb benyomást keltenie. Végül elkészült, és az Aukciós Ház elé hajtott. Belépett az ajtón. Egy ismeretlen világban találta magát. A leggyönyörűbb nő fogadta, akit valaha is látott, beleértve az álmait is. – Ilyen lehet az Úr legkedvesebb angyala – gondolta. Nem a vágy borította el, mint máskor, hanem áhítatot érzett, a csontjait meleg fény járta át. A könyv az asztalon feküdt. Még sohasem látott ekkora könyvet. Vastag fatábla borító, aranylemez borítás. Az aszúszínű fedélen csak a cím állt, kék drágakövekből kirakva.

– Vásárolni kíván? – kérdezte a legkedvesebb angyal.

– Belenéznék előbb – mondta Ká rekedten.

– Tessék – mondta a könyv őre, és fél kézzel Ká elé tartotta kinyitva. Ő elcsodálkozott, hogy ilyen könnyű a könyv. – Ebben a könyvben minden benne van, és nincs semmi rajta túl! – szavalta ünnepélyesen a szépség.

Ká tudta, hogy még nem érintheti meg. Közelebb hajolt. A szíve dübörgött, ájulás környékezte. Sötétvörös tintával írt sorokat látott. A sorok mögött újabb sorok bukkantak fel, majd ismét egyre újabb és újabb sorok.

– A könyv ára egy őszinte mosoly! – mondta a nő, miközben a könyvet visszatette.

Ká magához tért, és fizetni akart. De nem tudott. Nem volt nála annyi. Jeges verejték csorgott az arcán. Alkudozni, majd udvarolni próbált, de hiába.

Megsemmisülten botorkált ki ajtón. – Minden munkám a semmibe vész – sóhajtotta. – Nem fog engedni, nem enged! – Agya vadul őrölt. Közeledett a kocsijához. A kocsi szétnyílt, egy kar gyengéden az ülésbe emelte Kát, egy másik pedig megtörölte a taknyos orrát. – Tennem kell valamit – töprengett, miközben a kocsi elindult. Amint hazaért, azonnal hozzákezdett. Pénzt és fáradságot nem kímélve felfordította a világot. Adott és vett a tőzsdén, manipulált, politikusokat, bérgyilkosokat foglalkoztatott, országokat süllyesztett el. Mérhetetlen válság lett úrrá a világon. A tévé naphosszat tragédiákról tudósított. Ká grillezett szarvasgombát rágcsált, és unatkozva nézte a bankok lépcsőin magukat felgyújtó embereket.

Végül megingott az Aukciós Ház is. Az igazgatótanács határozott a könyv árának csökkentéséről, és személyi változásokról is döntöttek.

Ká magabiztosan lépett be az ajtón. A pult mögött egy testes, gusztustalan férfi állt. Az a fajta, akivel Ká a legjobb üzleteket szokta kötni, és akit a legjobban megvetett. Lefittyenő, vastag ajkáról nyál csorgott a tokájára, apró, fickándó szemei oldalt ültek, mint egy krokodilnak.

– Mit óhajt? – csusszant elő rejtekéből a hüllő.

– Elviszem a könyvet – mondta Ká egyszerűen. – De előbb belenézek. A kereskedő sápadva hátrahőkölt.

– Uram, a könyvet nem lehet kinyitni beláthatatlan következmények nélkül! Csak olyan kiválasztott nyithatja ki, aki már három napja hallja üvölteni a csendet! És olvasni sem tudja senki más, csak akit kiválasztottak!

Ká töprengve nézte a szűkölő embert. Lemondott a könyv kinyitásáról, és az üzletre tértek. A kereskedő akkora számot írt le, amit kimondani sem tudott, és eddig sejtelme sem volt a szám létezéséről. Ká szó nélkül fizetett. A kereskedő múlhatatlan mosolyba borult, és nagyon készséges volt. Ká most még jobban utálta. A hatalmas könyvet eltorzult arccal emelte fel a hüllő, és izzadva lökte Ká ölébe, aki megtermett, erős férfi létére csaknem összerogyott a váratlan súly alatt. Otthon fújtatva cipelte be a házba, az íróasztalra tette, és bezárkózott.

Egy fotelben ült és a könyvet nézte. A mindenség könyvét, ami csak az övé! Boldog volt. Hallgatózott. Nem hallott semmit, csak a saját szívdobogását. Visszafojtotta lélegzetét és fülelt. Süket csend volt. Felállt, és járkálni kezdett. Hirtelen jeges, ősi rémület futott végig a hátgerincén. Lépéseket hallott a háta mögött! Azonnal a padlóba süllyesztette az íróasztalt, és harcra készen várt. Mély csend lett, nem jött senki. – Biztosan a saját lépteimet hallottam – nyugtatta meg magát. Később kiemelte az íróasztalt. A fotelba heveredett és várt. Megint neszt hallott. – Talán a csend… – dobbant meg a szíve reménykedve. De csak a fű növését hallotta valahonnan. Majd lódobogást, emberi hangfoszlányokat hallott. Aztán ragadozók bömbölését, állatok üzekedését ismerte fel. Félőrülten kereste a hangok forrását, de még az irányt sem tudta megállapítani. Mintha a fejében zajgott volna az egész világ. Most már a hangokra figyelt, és a különböző korokat találgatta. Hallotta a dinoszauruszok üvöltését, és hallotta énekelni Carusót. Napokig bolyongott a hangok sűrűjében, testét elhagyta minden erő. Most már tudta. A  könyv adja ki magából az univerzum hangjait. Felállt, és az íróasztal felé indult. Izmai megfeszültek, veszélyt szimatolt. De nem törődött vele. Határozott mozdulattal nyitotta ki a könyvet. – Uh! – nyögött fel Ká, és eltűnt a könyv sorai között.

A hatalmas nappaliban egy ideig még ott lebegett Ká félelme. Aztán az is elmúlt. Minden nyugalomba dermedt. Üvölteni kezdett a csend.