Bácsi István

Búcsú

Két kocsival mentek. Az asszony maga szereti tolni azt a bevásárlókocsit, amibe pakol. Egy óra múlva találkoznak az első pénztárnál, vagy telefonálnak egymásnak.

A férfi ráérősen tolta a kocsit a sorok között. Először az állateledeles sort kereste meg a férfilogika törvénye szerint, és berakott harminc doboz konzervet Dante kutyának, tízet-tízet csoportosítva háromféléből. Villon, a macska most nem kap semmit, neki van még elég otthon. Majd az ásványvizes sorhoz ment, és négy köteg szénsavmentes vizet emelt a kocsiba. Most már jöhetnek az apróságok a nagy és nehéz dolgok tetejére. Ez így logikus egy férfinak, és ez az, ami sosem működik így, ha közös kocsival mennek. Most a borok utcájába ment, és megkereste kedvenc vörösborát. Négy palackot tett a kocsiba. Ekkor eszébe jutott a felesége és a krémlikőr. Veszek neki egyet, szereti elkortyolgatni. Két sorral odébb meg is találta, és betette a borok mellé. Itt lett figyelmes egy házaspárra. Korra és alkatra is hasonlítottak hozzájuk, de ezek együtt vásároltak, nem úgy, mint ő és a felesége. Lopva figyelte őket pár percig, míg azok az üvegek árucímkéit tanulmányozták. Hirtelen szúrást érzett a halántéka mögött. Lehetnének a barátaink – gondolta, és valami nagyon furcsa érzés kerítette hatalmába. Amikor a pár elhaladt mellette, a férj szemébe nézett. A fickó nem viszonozta az ő nézését, talán észre sem vette, csak nézett előre, szeméből mintha szomorúság szivárgott volna.

Most már az embereket kezdte figyelni, a vásárlás mellékessé vált. Ismét megállapította, mint már annyiszor, hogy a legtöbb ember boldogtalan. Mások talán minket is ilyennek látnak – suhant át rajta egy sötét érzés, de elhessegette, és folytatta a szemlét. Az emberek valami idegen hatalmat szolgálva gépiesen rakták az árukat a kocsikba. Nemegyszer már-már ráköszönt egy idegenre, de mégsem volt rá képes egyszer sem. Pedig egyre fájóbban kívánta, hogy szóba elegyedjen más vásárlókkal. Legalább ha köszönnénk egymásnak – gondolta sóhajtva. Összeszedte a bátorságát, és előbb halkan, szinte titkolva, majd egyre hallhatóbban köszönt a mellette elhaladó embereknek. Azok előbb nem is vették észre őt. Majd egyszer csak egy férfi meghallotta a félhangos köszönést, megrökönyödve nézett vissza rá, de nem viszonozta. És mások sem.

Rosszkedvűen állt be a legrövidebb sorba és felkészült az áru kipakolására. A borotvapengét, -habot, szappant, dezodort, CD-lemezeket, motorolajat, autóápolási cikkeket, sajtot, erőspaprikát és egyebeket leszedte az ásványvízkötegek tetejéről és Dante dobozaira rakta. Az így kiszabadult ásványvizeket egymásra tornyozta, majd a konzervek tetejéről az összes apróságot a kocsiban keletkezett üres tisztásra pakolta. Elégedetten nézte a kocsiban kialakult tökéletes rendet, azt, amire csak a férfilogika képes. Sorra került, rakhatta az árut a szalagra. Legelőre egy ásványvizet és egy-egy konzervet rakott a háromféléből. A pénztárosok itt általában rugalmasak, a sokdarabos tételekből elég csak egyet-egyet kirakni. A férfi ezután kirakta az apróságokat is, majd lezárta az árusort egy elválasztósablonnal. Az előző vásárló már mindent bepakolt a bevásárlókocsiba és fizetett. A pénztárosnő fáradtan üdvözölte a férfit, majd belenézett a kocsiba. Most nem volt szerencséje, a rugalmatlan pénztáros ragaszkodott hozzá, hogy mindent a szalagra pakoljon. Méltatlankodva és magában sziszegve csinált helyet a szalagon, és kirakta a kocsiból az összes árut. A szalag akadozva továbbította a nehéz dobozokat a pénztároshoz. Az beolvasta a vonalkódokat, majd a kiadó oldalra pakolta az árut. A férfi visszapakolt a kocsiba és fizetett. Kiérve az autóhoz, kiszabadította az ásványvizeket, és a csomagtartó belsejébe rakta. Most következett a harminc konzerv, végül a többi. Aztán visszatolta a tárolóhoz az üres kocsit.

Megnézte az óráját. Még mindig volt vagy huszonöt perce. Bezárta az autót és beült a kávézóba egy erős feketére. Egy ideig a miniszoknyás pincérnőket nézegette, majd újra az embereket kezdte figyelni. Ismét szúró fájdalmat érzett a halántéka mögött.

A felesége is éppen akkor ért a teli kocsival az első pénztárhoz, amikor ő. A férfinak úgy tűnt, hogy a kocsiban összevissza van minden, de az asszony mégis csoportosítva rakta ki a szalagra az összetartozó árukat. De ezt a rendet már nem lehetett a pénztár után helyreállítani, mert a pénztárosnak más fogalmai voltak az árucsoportosításról. Kinn az autónál a férfi pakolt be, mint mindig. Ezalatt a felesége rágyújtott és kissé odébb sétálgatott, mert idegesítette, ahogy a férfi ide-oda rakosgatja a zacskókat és dobozokat, keresve azok optimális helyét. Amikor a férfi végzett, és visszatolta a bevásárlókocsit, mindketten beültek az autóba. A férfi megint érezte a szúrást, és a slusszkulccsal babrált, nem indított. Biztos volt benne, hogy valami fontosat elfelejtett. Kihúzta a slusszkulcsot, és kiszállt. – Hová mész? – kérdezte csodálkozva a felesége. – Mindjárt jövök, még nem végeztem – válaszolta.

Lendületes léptekkel ment vissza az áruházba. A legtávolabbi ponton, a műszaki osztály belső sarkában kezdte. Itt állólámpákat nézegetett egy fiatal pár. A nő alacsony, gömbölyű teremtés volt, csaknem kövér. Szakállas párja magas, cingár fickó, az egyik állólámpára mutogatott és türelmesen magyarázott a nőnek. A férfi határozottan a szakállashoz lépett és megragadta a kezét. – Viszontlátásra, barátom, szép napot kívánok nektek! Jó lenne egyszer összejönnünk, és beszélgetni, lenne miről – mondta kedvesen, és megrázta a megdöbbent fickó kezét, majd a nő kezét is megragadta és megrázta. A következő vásárló felé lépkedve még látta az elképedten utána bámuló szakállast és a nőt, aki a mutatóujját a halántékánál forgatva kérdőn nézett a párjára. A következő egy idősebb férfi volt, akitől ugyanilyen kedves szavakkal köszönt el. Majd így ment sorra mindenkihez. De a búcsúzkodás lassan haladt, mert egyre újabb vásárlók érkeztek a már bejárt területre, és azokhoz vissza kellett mennie. Másokat meg szinte futva kellett utolérni, mert ahogy közeledett hozzájuk, ezek szapora léptekkel igyekeztek távolodni tőle. Ráadásul egy-egy vásárló sehogy sem akart neki kezet adni, ezeknek szinte erőszakkal kellett a kezét megragadnia. Voltak, akik hangosan szidták, sőt fenyegették, de nem törődött vele.

Kinn az autóban az asszony a harmadik cigaretta után elővette a telefonját, és hívta a férfit. Hiába, annak ki volt kapcsolva a telefonja. Hogy elviselje a várakozást, felhívta az anyját, majd az egyik barátnőjét. Újabb cigarettákat szívott el. Már több mint egy óra telt el a férfi távozása óta, és az asszonyban harag és nyugtalanság kavargott. Kulcs híján nem tudta az autót bezárni, de most már nem tudott tovább várni.

Az asszony az áruházban módszeresen végigjárta a sorokat. Haragja lassan elpárolgott, aggodalma egyre nőtt. Már majdnem az egész áruházat bejárta, és a férje még mindig sehol. A műszaki osztályon tömeg verődött össze, és a tömeg belsejéből hangok hallatszottak. Beljebb furakodott, akkor meglátta a férjét. Biztonsági őrök fogták közre, a kijárat felé tuszkolták, miközben a férfi nyugodt, szelíd hangon egyre csak elköszönt tőlük.