P. Szabó Mária

Gáspár, a tőzsde cápája

Válása után vette aprócska lakását, mindössze tizenkétmillió forint, de berobbant a gazdasági válság, tartozása hirtelen tizenhatmillióra nőtt. Amikor először szembesült a ténnyel, keményen berúgott. Másnap otthon szédelgett félig kótyagosan, „vérszopó hiénák ezek egytől egyig”, gondolta magában. Délutánra éppen annyira tisztult az agya, hogy döntést tudott hozni, ha ő nem segít saját magán, más nem fog.

„Igen, csak én, de hogyan?”, ezzel a kérdéssel elvolt egészen késő estig, akkor bekapcsolta a tévét.

„A tőzsdék ma pluszon zártak, az OTP jól teljesített…”, ekkor lőn megvilágosodás!

”Tőzsdézni kell! Igen, valahogy utánanézek, ez lesz a tuti megoldás!” Már ragyogott is. „Más esélyem nincs, de ez be fog jönni!” Morózus arcvonásai lassan felvették a bizakodás jeleit és optimistán tekintett a jövő felé. Következő nap reggelén még egy újabb szabadnappal toldotta meg az előzőt és intézkedésbe kezdett. Megkötötte a szükséges szerződéseket, összes megtakarított pénzét befizette és már kalkulált. „Ezt az összeget kétszeresére növelem negyedév alatt.” Este regisztrált, de már a parkett zárva volt, „holnap veszek egy pakkot”, döntötte el magában. Reggel bevásárolt, büszkén nézegette az egyenlegét: OTP részvény, hétszáznyolcvanhat darab, nyolcezer-kilencszáz forint per darab, egyenleg hatmillió-kilencszázkilencvenezer-ötszáznegyven, na és a tőkeáttét, a hitel a banktól. Dúlt az optimizmusa: „igen, ezek milyen rendesek, hiteleznek, hogy én kereshessek”. Belátogatott a fórumra is, az „oti részvényesek ide” nevezetűre.

Helló Mindenkinek,

Én is új vagyok, bár ma már írtam pár sort kínomban, amikor 100ezres pakkokkal öntötték, tömték egyszerre. Szóval én már kezdem ezen magamat túltenni. Az oti árfolyamának nem sok köze van mostanság az adatokhoz. Viszont mint köbüki, legjobb ha tanulunk ezzel együtt élni. Ha menni akar, akkor hadd menjen. De akkor én is benne akarok lenni. Viszont amikor csak tehetem, cashben ülök, mert ebből a pumpálásból igen könnyen beragadás lehet a vége. Szerintem lesz még ebből sírás.

Gyáva nyúl szindróma, nem gondolod? A pénzed szerinted így fiazni fog? Na ne má!

Sziasztok! Én is új vagyok. Szerintetek most érdemes? Bár már van egy pakkom!

Hamar felvette a fonalat. Egy teljes hetet kért a munkahelyén, egész nap a monitor előtt ült, beszélgetett, nem ugrált ki-be, várt türelmesen, mint a régi tőzsdések. Várta a nagy kaszálást, a célt, nagyjából tizenkétezernél.

Vétel! Stop 9999, cél:12 000

Jól van…körültekintgettem, elolvasgattam amit lehetett, jól bele is vásároltam, vajh átminősülök én is hosszú távú befektetőbe?

Na neeeee…Gyiiiiiaaaa! Határ a csillagos ég!

Türelmetlenség vette kezdetét életében, rohant haza, lehuppant a monitor elé és le sem szállt hajnalig. Akkor elköszönt, „helló mindenkinek, holnapra jó szerencsét!”, bányászköszöntés, gondolta. Kezdetben elveszítette pénze felét, mondták a tapasztaltabbak, ne legyen türelmetlen, így volt ezzel más is. „Ha felmegy eddig, akkor duplája lesz, vehetek nyolcszázötven darab részvényt. Akkor shortolok és nyerek jó esetben hatvanezer forintot.” Így mondta: shortolok, a tőzsdés szleng hamar beépült mindennapjaiba.

Eltelt három hónap, de még csak a pénzénél volt, ám zsigereiben érezte, jön a nagy dobás. A negyedik hónapban meg is jött, részvényenként ezer forintot nyert. „Pont jó időben zártam, az anyját!”, kiabálta boldogan a fórumon.

Amikor szeptemberben arról hallott, hogy az amerikai bankok meginogtak, jólesően nyugtázta: „igen, ezek a bankok, nem is ott kell tartani a lóvét, van erre jobb hely.”

A fórumon ugyan megszólalt egy-két vészmadár, de nemigen hallgattak rá.

Gyerekek, innen menekülni kell, nem lesz jó vége.

Miből gondolod banyek?

Elmúlt a dicsőség, padlón Amerika?

Az amcsik bankja nem hagyhatja nyugton ezt a mi kis kócerájunkat szerintem.

Honnan vagy ilyen jól értesült, nagyokos?

Na megint, egy vészmadár. Menj a sóhivatalba, ne itt károgj apafej!

Mondjatok már valamit, itt ülök a longban! Dobjam most?

A végére még egy idevágó közmondás: homokba dughatod a fejed, de attól még az élet seggbekúr!

Dobd most szerintem. Igen! – mondták a józanabbak.

Egyik reggel azután, valamikor októberben, arra lépett be a fórumra, hogy óriási ricsaj, pánik:

Menekülés, gyorsan! Húzzunk innen!

Mi van, mi történt fiúk?

Leöntenek bennünket, vigyázz!

Az anyját, ennek fele se tréfa. Húzzunk innen, mint a vadlibák.

BAKKKE! FELFÜGGESZTVE!!!

Öveket bekapcsolni, indul a rally! Elkezdődött a visszaszámlálás!

Pánik lesz!!

A lófasz… az történt... ezek vagy a háziasszonyok serege volt… vagy egy marha nagy ügyfél likvidálása!

Megijedt ő is, gyorsan tranzakciót kezdett volna, de valami történt, mert nem tudott belépni az oldalra. Hívta a tőzsdecéget, hogy segítsenek, minden vonal foglalt, csak mozizott és bénán olvasta a fórumot.

9000

8500

Basszus, bent ragadok, segítség!!!

2400!! Menekülés!!

De örülök, hogy használok stopot!

AKURVAÉLETBE!

És ekkor sikerült megbízást adnia, remegve pötyögte be, piaci ár, ezer darab, piaci ár, rögtön túl is lett rajta, megkönnyebbülten írta be a fórumba:

Elkelt, kettőezer egyen!

Te balfék és mit veszítettél, tudod?

Nem tudta persze, csak ült mereven a gép előtt és nézte a részvény záró árát, egyezernyolcszáz forint, ismételgette magában. Hosszú percek teltek el, amikor ráeszmélt, hogy talán meg kellene néznie az egyenlegét. Remegő kézzel kattant a megfelelő sorra: mínusz hatmillió-négyszáztizenötezer-hatszázötven forint. Visszatért a fórumra, látta az eszeveszett segélykiáltásokat, akkor ugrott be, ez a mínusz nem játék. A gyomra szoros görcsbe rándult, szűkölnie kellett, rohant a vécébe, kihányt mindent, ami ott bent gombóccá sűrűsödött.

És azután újra a fórum.

Milliókat vesztettem, mindenemet, segítség, mi van itt?

Mi lenne, valaki megszívatott bennünket! Itt járt egy gyilkos, egy sunyi alattomos féreg.

De rengeteg a tőkeáttétem, most mi lesz? Miből lehet milliókat visszafizetni? Az is lehet, nem kéri a bank?

Már mért ne kérné banyek? Szerinted a bank jótékonysági intézmény?

De akkor mi lesz?

Majd törleszted!

De miből? Mi lesz, ha nincs miből?

Hát valamid csak van!

Igen, van egy lakásom.

Na látod, azt majd elveszik, ne féltsd te őket! Parázz csak magadért.

Hallgatott, figyelte a beszélgetést, nem tudott beleszólni, nem tudta megmozdítani az agyát. „Egy ürge vagyok, akit kiöntöttek”, kattant be fejében a gondolat, ami humoros is lehetett volna, ha nem ilyen körülmények között dugja elő magát, epe és egyéb hányadék között, éppen amikor a nap sugarai szétrobbantották szobája barátságtalan homályát.