Hamana Zsolt

A kiválasztott

Három nappal volt a tizenhatodik születésnapja előtt, amikor a szerb kért tőle valamit, amiért később bekerült a történelemkönyvekbe. A fiú nagyapja tudta, hogy így lesz. A férfi árnyéka foltot hagyott maga után a falon, ami rosszat jelent. Azt jelenti, hogy a találkozásuk visszafordíthatatlanul megváltoztat valamit.

A fiú mindig is kegyetlennek látszott, utólag nézve tökéletes alapanyagnak.

A nagyapja imádta ezért, önmagát látta benne. Az öreg kemény ember volt, nagy katonai tapasztalattal, fiatalon tisztnek tanult. Egyszer hazajött a faluba, két kézzel szórta a zsoldpénzt, ivott, mindenkit szeretett, de végül származása miatt nem vehette el azt a lányt, akiért az egészet csinálta.

Felesége így is lett, gyereke is, ő elment öt évre, a küldetésből ép testtel, de sötét gondolatokkal tért haza. Családjával Szegedre költözött, majd jött a baleset. Ekkor írtak utoljára az öregről az újságok, korábban, ha a nevét nem is, de a tetteit mindig kiemelték. Felesége kivágta a róla szóló anyagokat és egy könyvbe ragasztotta. Ha a fia kérdezte, merre jár az apja, akkor csak odaadta neki az albumot és megelevenedett a történelem.

Valójában az öreg ki sem tette a lábát a Vajdaságból.

Az egyetlen alkalom, amikor valóban ő szerepelt a hírekben, majdnem tragikus véget ért. Öngyilkosság, ezt a szót használták. Az öreg úgy mesélte, hogy csak megbotlott a peronon, így került a lába a vonat alá. A történtek után alkoholt már csak életének utolsó hónapjaiban fogyasztott.

A fiú szülei elvesztése után került az öreghez, iskolába ekkor már két éve nem járt. A gyerekként őt apátlannak, hazátlannak csúfoló társait gyűlölte, akik azonban kamaszként már féltek tőle, mert ahogy az a zubbonyos fiú rájuk nézett, látták a szemében, hogy sosem fog megbocsátani, még magának sem. A nagyapja csak erősítette benne a haragot. A kisemmizett öregnek nem volt esélye valós karrierre, a fia sosem bújt ki a nők szoknyája alól, maradt az unokája, aki épp annyira volt fogékony a harcászat elméleti kérdéseire, mint ő gyerekkorában.

Az alapok elsajátítása után felvitte Szegedre, ahol bemutatta néhány régi cimborájának. A sötét szemű, nagy állkapcsú kamasz fürdött a szokatlan figyelemben. Ott tartották, tanították, egy év múlva azonban haza kellett mennie, és mivel a nagyapja volt az egyetlen élő rokona, visszatért hozzá. Az első időszak nagy várakozásai után már-már bele is nyugodott, hogy az ő ideje sosem jön el. Akik egykor kiválasztottnak hívták, elfeledkeztek róla.

Egy nap azonban a szerb érte jött. Autóját futva követték a falubeli gyerekek az utcán, miután a férfi kiszállt a kocsiból, belemarkolt a zsebébe, cukorkát vett ki belőle és szétszórta. Három óra múlva elégedetten ült vissza az autójába. Megállapodtak az öreggel, hogy a fiú a tizenhatodik születésnapjáig otthon marad, de utána elviszi a szerb.

Érti, ugye, mit jelent ez?

A nagypapa pontosan értette. A fiú feladata pontosan az lesz, mint az övé volt korábban, de már nem tehet érte semmit, ha magától nem találja ki, hogyan kell, nem fog hazatérni.

A szerb látogatása megváltoztatta a napjaikat. A férfi a megbeszéltek szerint, hiánytalanul küldte a pénzt, amit az öreg a fiúra költ. Cipőt vesz neki, ruhákat, rendesen eteti, ahogy a szerb meghagyta, magának újra engedélyez egy kis alkoholt.

Délutánonként gyakorolnak, de egyikük sem veszi komolyan. Az öreg beteg, valami szivárog a torkából. A falon hagyott folt elszívja az erejét, miközben a fiú annyira várja a tizenhatodik születésnapját, hogy rájön, már nincs hatalma a gyerek felett.

Visszaköltözik a szobájába.

Csak éjszakánként jön elő, hogy tartalékokat halmozzon fel, alkoholt, takarókat, konzerveket rejt el az ágya alatt, ő sem tudja, hogy maradni akar vagy éppen indulni készül. Még nem tart fél éve önkéntes száműzetése, amikor egy ismeretlent vesz észre az egyik éjjel bejönni a házba. Az öreg addig azt hitte, hogy a szerbbel kötött megállapodása értelmében biztonságban van, ezért lepődik meg, amikor rájön, hogy az a férfi, aki ezen az éjjel véresen a kert végében hagyja, okkal tette mindezt. A fiú csak másnap jön haza, fáradt, ezért lefekszik, félholt nagyapját még egy napig nem is keresi, amikor megtalálja, alig érez valamit.

A csoportban élő csimpánzoknál megfigyelték, ha az egyikük haldoklik, akkor a többi állat rendszeresen megöleli, hogy meggyőződjön róla: él-e még. Ez a késztetés teljesen hiányzik a fiúból és hamarosan el is tűnik otthonról. A nagyapja temetésére hazajön, a kerítésén túlról figyel, majd kisétál a falu határába és beül a rá váró autóba, ami a zöldhatár felé veszi az irányt.

Négy nappal a tizenhatodik születésnapja előtt hívatja a szerb. A fiú az elmúlt heteket egy hegyi bázison töltötte, ez a kiképzés utolsó fázisa. Gyengébb a vele készülő férfiaknál, de taktikailag képzettebb, a köztük lévő súly- és magasságkülönbséget agresszív viselkedéssel pótolja. Bár összességében sikertelen a táborban, mégsem örül, amikor megtudja a szerbtől, hogy holnap elviszi magával.

Egy tóhoz közeli úton haladnak, a férfi alig szól valamit. Egyszer állnak meg, a szerb benzint szerez egy tanyán, élelmet ad cserébe. A fiú az első ülésen ül, a hátsó le van hajtva, hogy elférjenek a fegyverek a ponyva alatt. Nem kell tartaniuk rendőrségi ellenőrzéstől, a háborúnak lassan vége, és olyanok veszik át az ország kormányzását, akik szemében a szerb hős lesz.

Megérkeznek egy katonai táborba, kiszállnak az autóból és az egyik épület felé veszik az irányt. Ott a szerb bemutatja a fiút egy katonatársának, kiemeli, hogy bár véznának tűnik, meglepően erős, és természetesen tökéletesen beszél magyarul. Ezen jót nevetnek, utána valami másról beszélnek, de ezt a fiú már nem érti, mert megzavarja a nevetés, ráadásul csak a nagyapjától tanult szerbül, akinek nagyon más volt a kiejtése. A fiúért két katona jön és elviszik, új ruhát kap, rajta egy jelvény, amit még nem ismer, később a történelemkönyvek összekapcsolják majd a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanáccsal. Éppen a tükörben nézegeti magát, amikor a szerb autója kihajt a táborból, az első ülésen hever a férfi kibontott postája, a levél fejlécén egy októberi dátum szerepel.

Ezerkilencszáznegyvennégyből.